Rendőrségi hírek

Lakat alatt az egyik elkövető

Arold Péter

Nagy hullámokat kavart az utóbbi hetek betörési hulláma Ecséden. Több házba, pincébe, illetve gazdasági épületekbe törtek be és loptak el értékeket. Legutóbb a helyi futball klub öltözőjét törték fel és gázpalackokat mosógépet, centrifugát tulajdonítottak el és az öltöző csaptelepeit is leszerelték. Ecséd lakói felháborodásukban a település információs Facebook oldalán is megosztották a véleményüket. A községnek van KMB-s rendőre, így a betörésekről is tudomása van a Hatvani Rendőrkapitányságnak.

 

 

A lakósok szerint az elkövetők szinte mindig ugyanazon személyek és tettüket elsősorban pénzszerzési forrás alkalmazása miatt követik el, sokszor az eladott holmikból kapott pénzt. kábítószerre költik.

A településen évtizedek óta gond a kábítószerfogyasztás és elég nagy a munkanélküliség egy réteg számára. A mai napon az egyik feltételezett elkövetőt P. Mátyást bilincsben vitte el a rendőrség.

A gyanúsított többszörös visszaeső, legutóbb 45 nap elzárást kapott betöréses lopásért. Az ecsédiek nehezményezik, hogy az esetleges letartoztatást követően az elkövetők hamar kiengedik és a történetük ugyan ott folytatódik, ahol abbamaradt.

Kérdésemre, hogy miért engedik ki az elkövetőket, azt a választ kaptam, hogy a rendőrségnek nem hatásköre az előzetesbe helyezés, annak tényét az ügyészség, illetve a bíróság dönti el, a tett súlyától függően.

Mint magánvéleményt fontos  megjegyeznem, hogy az elkövető személyek ismertek, számuk alacsony, tehát ha másként nem a közösség erejével ki lehetne szűrni ezeket az embereket és a megfelelő módon elhárítani annak a lehetőségét, hogy tettük megismétlődhessen. Ecséden működik polgárőrség, de úgy tűnik nem eléggé eredményesen.

Facebook hozzászólások

Comments are closed.