A kúria cáfol

Arold Péter Hírek Heves megye

Gyöngyöspata – Úgy tűnik   Horváth László a térség fideszes képviselője árnyékra vetődött, amikor azt mondta   hogy a  Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte  a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét, amelyben – a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében – a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak.

Ezzel ellentétben a kúria a következőket közölte közleményében.

Nem döntött még a Kúria kártérítésről a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő, személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben.

Horváthot az zavarhatta meg, hogy a Kúria december közepén nem tartotta szükségesnek felfüggeszteni a jogerős ítélet végrehajtását.

Előzményként a Kúria 2015. március 25-én hozott Pfv.20097/2015/3. számú ítéletével hatályában fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20305/2013/20. számú jogerős ítéletét, amelyben megállapításra került, hogy „sem az oktatási intézmény, sem annak fenntartója nem tett eleget az integrációs kötelezettségének, fenntartotta azt a helyzetet, amely a spontán szegregáció következtében az iskolában kialakult.”Ebben az ügyben a Kúria nem állapított meg kártérítést.

A Debreceni Ítélőtábla Pf.20123/2019/16. számon 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletet a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő, személyhez fűződő jog megsértése miatt több felperes által kezdeményezett perben. A bíróság a döntésében megállapította, hogy jogellenesen elkülönítés miatt megsértették az alperesek a felperesek egyenlő bánásmódhoz való jogát, ezért javukra fejenként és a jogsértéssel érintett tanévenként kártérítést ítélt meg.

A személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben közvetlenül a károsult diákok érvényesítettek kártérítési igényeket. Az ügyben a Debreceni Ítélőtábla Pf.20123/2019/16. számon 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítélete ellen felülvizsgálati kérelem érkezett tavaly a Kúriára.

Az ügy (Pfv.21556/2019) még folyamatban van a Kúria előtt, a felülvizsgálati eljárásban tárgyalást még nem tűzött ki az eljáró tanács, a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését pedig nem találta szükségesnek, az erre irányuló kérelem a Pp. 273. § (3) bekezdése alapján történő elutasítására került sor 2019. december 16-án.

Az ítéletek megtalálhatók a bíróságok központi internetes oldalán: https://birosag.hu/birosagi-hatarozatok-gyujtemenye.

A Kúria döntéseinek menetéről és a határidőkről tájékoztató kisfilmjeinkből tájékozódhat: https://kuria-birosag.hu/hu/tajekoztato-filmek.

Budapest, 2020. január 6.

Akit érdekel erről a témáról bővebben olvashat az index.hu a témával foglalkozó cikkében

1680A kúria cáfol

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .