Kis kút kerekes kút van….

Arold Péter

A kérdéskör több évre visszamenőleg nyomon követhető azok számára, akik erre igényt tartanak, de gyakorlatilag felesleges, hiszen hol azt írták, hogy kötelező, hol azt, hogy igen kötelező, de most még mindig nem. Hát most megint igen. 

2020 végéig minden ásott, fúrt kutat be kell jelenteni az önkormányzatnak függetlenül attól, hogy használják e, vagy sem. A jogszabály.

A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) értelmében a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:

  • a kormányrendelet szerinti védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, és legfeljebb 500 m3/év vízigénybevétellel kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
  • épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és magánszemélyek részéről a házi ivóvízigény vagy a háztartási igények kielégítését szolgálja, és
  • nem gazdasági célú vízigény.

A fentiektől eltérő vízilétesítmények engedélyezését az illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóság végzi.

Ha a vízimunka elvégzése jogerős hatósági engedély nélkül történt és a hatóság a létesítő részére a fennmaradási engedélyt utólag megadja, egyidejűleg vízgazdálkodási bírság megfizetését kell előírni.

Mentesül a vízgazdálkodási bírság fizetése alól az a létesítő, aki a 2018. december 21. napját megelőzően vízjogi engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltetett felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha annak vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak.

A fennmaradási engedélyezési eljáráshoz benyújtandó:

  • A helyi vízgazdálkodási jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési és fennmaradási engedélyének kiadására vonatkozóan kitöltött kérelem nyomtatvány,
  • fényképfelvétel a kútról és környezetéről,
  • fúrt kút esetében, ha vízjogi létesítési engedély alapján történt a kivitelezés, a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló 101/2007. (XII.23.) KvVm. rendelet (a továbbiakban: Kútr.) 13. § (2) bekezdésének való megfelelés igazolása,
  • ivóvízcélú felhasználás esetén a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV.29.) Korm.rendelet szerinti vízminőség-vizsgálati eredmény,
  • Nyilatkozat: A közölt adatok a valóságnak megfelelnek, a kút úgy került kialakításra, hogy abba a felszínről szennyeződés vagy csapadékvíz nem kerülhet. A Nyilatkozatot a tulajdonosnak, fúrt kút esetében a jogosultsággal rendelkező kivitelezőnek, fennmaradási vagy létesítési engedéllyel  nem rendelkező kút üzemeltetési engedélye iránti kérelem esetében a Kútr. 13. §-ban megjelölt szakembernek is alá kell írnia.

 

  • Az engedély megkéréséhez szükséges nyomtatványok
2060Kis kút kerekes kút van….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .