Fotó: Arold Péter

Nyílt levél Ecséd polgármesteréhez

Az ecsédi KDNP alapszervezete a következő nyílt levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Az elmúlt hét napjainak eseményét aggodalommal kísérem figyelemmel és ez arra
késztetett, hogy nyílt levélben hívjam fel a figyelmét az elkövetett kicsinyes és
megosztó magaviseletére, valamint a pozíciójából adódó visszaéléséből fakadó
méltatlan tettére.

Szánalmas, hogy a polgármesteri címet viselő személyhez nem méltó viselkedésével
keresztény, templomban járó, a településért tenni akaró embereket bántott meg, illetve
olyan dologban avatkozott be, amely nyilvánvalóan az ön jogköréből adódóan semmi
köze.
Településünkön az adventi készülődést beárnyékolja az ön gyűlöletkeltő és megosztó
viselkedése, amely elfogadhatatlan, kicsinyes. Kétségbe ejtő módon beférkőzik a
hitüket gyakorló, gyanútlan hívők közé és feszültséget keltve próbálja az adventi
ünnepeket megzavarni. Ez a kommunista évtizedek legsötétebb időszakában volt
jellemző. Vegye tudomásul, hogy a demokráciában nincs helye a zsarnokságnak! Úgy
tudom a FIDESZ színeiben indult a választásokon, melyet olybá tűnik,
köpönyegforgatásnak használja csupán!
Ezért különösképpen felháborítónak és visszataszítónak tartom az ön elmúlt napokban
a katolikus és a helyi település közösségéért tenni akarók ellen elkövetett méltatlan
bánásmódját, az egyházközség előjárójának vegzálását. Én, mint a hitét gyakorló
katolikus keresztény, konzervatív és helyi lokálpatrióta magán ember, és mint a
Kereszténydemokrata Néppárt ecsédi alapszervezet elnöke felszólítom, azonnali
hatállyal hagyja abba a folyamatos inzultusokat és a botrányos viselkedést, amellyel
felforgatja a közösség békés mindennapi életét! Az érintettektől kérjen elnézést és az
elkövetkezendőkben tartózkodjon az ilyen irányú botrányos viselkedéstől!
Nem vagyunk kíváncsiak a magyarázkodásra. Kérem, hogy tartsa magát a kéréshez, a
megbántott, a községért tenni kívánó keresztény lelkületű emberektől kérjen
nyilvánosan bocsánatot.
Kívánom, hogy az elkövetkezendő időben élje meg keresztény emberhez méltóan
az adventi és karácsonyi időszakot!

Tisztelettel:
Csontos Péter sk.
KDNP
ecsédi alapszervezet elnöke
Ecséd, 2022. december 01.

7620Nyílt levél Ecséd polgármesteréhez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .