Gyöngyös – A Mátraaljai Munkaadók Egyesületével közösen Gyöngyös önkormányzata 2020-ban is megrendezi a városbált, a térség legrangosabb társasági eseményét.
A városbál lehetőséget biztosít a tartalmas szórakozásra, tehetséges gyöngyösi művészek bemutatkozására, és ami talán ennél is fontosabb, minden alkalommal jótékony célt szolgál.
A bál helyszíne a résztvevők létszámától függően az Orczy-kastély vagy a Mátra Művelődési Központ lesz. A bált 2020. február 1-jén, szombaton 19 órától rendezik meg. A belépőjegy ára a korábbi évekhez képest nem változott, idén is 15 ezer forintért lehet majd megvásárolni a Mátra Művelődési Központban január 20-tól. Minden belépő árából 8 ezer forintot jótékonysági célokra fordítanak a szervezők.
A városbál résztvevői a gyöngyösi Bugát Pál Kórház életmentő eszközeinek fejlesztését segítik, hozzájárulva ezzel a még hatékonyabb és korszerűbb gyógyítás biztosításához.
Amennyiben valaki nem tud jelen lenni az eseményen, akkor is van módja a Bugát Pál Kórház Alapítvány támogatására, támogatói jegy megvásárlásával. A támogatói jegy ára 8 ezer forint.
A szervezők és az alapítvány kuratóriuma örömmel fogad minden felajánlását, amit az adakozók a Bugát Pál Kórház Alapítvány 11994600-04400017 számlaszámára juttathatnak el. Az adomány utalása során a Városbál 2020 megjegyzést kell a közleményben feltüntetni. Az adományról az alapítvány igazolást állít ki.
A hagyományokhoz híven a városbál különleges gasztronómiai élményeiről a Kékes Étterem gondoskodik. A vacsora fogásai mellé a Mátrai Borvidék legkiválóbb borait kóstolhatják meg a vendégek. Ezúttal sem marad el a tombola, aminek bevétele természetesen a támogatási összeget fogja növelni.
5300Gyöngyös – 2020-ban is lesz városbál