Hírek

Felújítják az egri, hatvani, gyöngyösi szülészeteket

Arold Péter

Felújítják az egri, a gyöngyösi és a hatvani kórház szülészeteit, jelentős beruházások valósulnak meg. Az osztályok dolgozói külön képzéseken vehetnek részt. 

Családbarát Szülészet pályázati program keretében 212 457 000 Ft állami támogatást kapott a Markhot Ferenc Kórház a szülészetének felújítására.  A beruházás során az orvos technikailag és műszakilag teljesen elavult szülészetet felújítják, várhatóan 2019 végéig.  A beruházás keretében kicserélik a belső nyílászárókat, az álmennyezeteket, padlóburkolatokat, falburkolatokat. A rekonstrukció során a szülőegység a jelenkor orvosszakmai, orvostechnológiai és műszaki követelményeinek megfelelő állapotba kerül. A szülészet folyosójának elején az ellenőrizetlen mozgások megszüntetése céljából egy beléptető rendszerre kötött új tolóajtó kerül, ezen ajtó előtt nyílik az előkészítő, melyhez vizesblokk tartozik. A szükséges vizsgálatok ebből az előkészítő helyiségből nyíló vizsgálóban történnek. A szülésnél jelen levő apák számára átöltöző helyiséget alakítanak ki. A szülő egység középfolyosós rendszere megmarad, ebből nyílik 5 db egy férőhelyes és 1 db két férőhelyes szülőszoba, egy vajúdó, mindegyik önálló vizesblokkal. A szülőszobákban új szülőágyakat helyeznek el. Az egészségügyi munkatársak részére személyzeti öltöző, személyzeti tartózkodó és teakonyha készül.

A gyöngyösi Bugát Pál Kórház több mint 53 millió forinthoz jutott a program által

Weisz Péter a kórház főigazgatója elmondta, az  összegből azt szeretnék elérni, hogy a szülőszobai terület a tárgyi feltételek biztosításával felzárkózzon az osztály színvonalához. A klimatizált ­egyedi fürdőszobával ellátott apás rooming-in szobás osztály mellé egy modern szülőszobát alakítanak ki.

Hatvan a bababarát szülészet a cél

A Bababarát Szülészet minősítést szeretnék elérni a kö­zeljövőben a hatvani egészségügyi intézményben – Zelnik Krisztina, az Albert Schweitzer Kórház irodavezetője. A cím eléréséhez egyébként külön képzéseken készülhetnek fel a szülészet-nőgyógyászati és a csecsemő-­gyermekgyógyászati osztály dolgozói. A gyermekágyas részleg működése a közeljövőben megújul, új csecsemőtáplálási protokollt vezetnek be.

 

30-ra nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma + videó

A közlemény végén egy videó is látható, ami kapcsolatos az Olaszországból érkezőkkel. A reggeli adatok óta Magyarországon újabb 5 magyar Elolvasom

Aranysakálok Ecséden
aranysakál Ecséd

Térségünkben legutóbb Ecséden adtak róla hírt, hogy a település külterületén megjelentek az aranysakálok, amiket nádi farkasnak, vagy toportyánnak is neveznek. Elolvasom

Nincs tűzijáték Szilveszterkor
tűzijáték Szilveszter

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatása és a csoportosulások elkerülése érdekében a kormány megtiltja Elolvasom

2,5 milliárd forint áfát csaltak el

NAV – 2,5 milliárd forint áfát csaltak el – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős Elolvasom

Mikulás ünnepség!

2020 december 06 a Dankó István tanoda, (volt Borvirág kiskocsma) Mikulás ünnepség a gyermekek részére 18 órától , előjelentkezéssel : Elolvasom

Eb pótoltás
oltási igazolás

Pótoltás:                 2020. 07. 26 – án vasárnap a következő időpontokban és helyeken: Sportpálya                    900-1000 óráig Polgármesteri Hivatal parkolója: 1000-1200 óráig Művelődési ház:       1200-1300 óráig tart. Elolvasom

Május 03-a (vasárnap) Anyák Napja!

A koronavírus - járvány okozta korlátozások nehezebbé teszik az ünnep meghittségét. Ezen szeretnénk könnyíteni! Könnyítünk a virág rendelésén, fizetésén és Elolvasom

Agrárminisztérium: évtizedes birtokpolitikai adósságokat törleszt a törvényjavaslat

A magyar agrár-birtokpolitika elmúlt 30 évének legjelentősebb változásait, illetve a magyar gazdák felé fennálló évtizedes birtokpolitikai adósságokat törlesztő, nagy jelentőségű Elolvasom

Zárva a szelektív hulladékudvar

A Szelektív Np. Kft.  kiemelten fontosnak tartja az új típusú -COVID19-koronavírus járvány elleni védekezést, ezért 2020. március 18. napjától visszavonásig Elolvasom

A templomok nem zárnak be

A katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani, de a megyés püspökök felmentést adnak a vasárnapi Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé.

1 + három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .