Testvére gyilkolta meg a mórahalmi férfit

Testvére gyilkolta meg azt a mórahalmi férfit, akinek holttestét egy leégett családi házban találták meg szombaton a homokháti kisvárosban – tájékoztatta  a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű családi ház és a mintegy huszonöt négyzetméteres melléképülete szombaton Mórahalmon, a Cinke dűlőben. A tűzeset oltási munkálatai után a katasztrófavédelem munkatársai egy holttestet találtak a helyszínen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát gyilkosság okozta – közölte Deák Sándor.
A nyomozók a bejelentéstől számított 12 órán belül azonosították, elfogták, előállították, majd őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint a húszéves férfi egy vitát követően leszúrta a testvérét, majd rágyújtotta a házat. Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tudatta a sajtóreferens.
A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

 

1580Testvére gyilkolta meg a mórahalmi férfit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .