Ezt láttátok? Jégember a Mátrában

Szomszédolás

Új világrekordot állított fel a hétvégén a Mátrában Szilágyi Zoltán extrémfutó, aki hegyek között, félmeztelenül, fagypont alatti hőmérsékletben tette meg a 45 kilométeres távot. Igaz, a Guinness-rekordok között még nem szerepel ilyen kategória, amikor a maratoni távot, ilyen körülmények között futotta volna le valaki, ezért ennek bejegyzése még folyamatban van.


A magyar jégemberként ismert sportoló január 22-én, szombaton 7 órakor indult Mátrafüredről, és Mátraháza, Kékestető, Parád, valamint Recsk érintésével jutott el a célba, a Siroki-várba. Az út során mindvégig biztosított volt a fagypont alatti hőmérséklet, az extrém körülmények között futónak átlagosan -3 és -8 °C közötti hőmérséklettel kellett megbirkóznia, de a sportoló elmondása szerint helyenként -12 fok is előfordult. 
A kezdeményezést Hiesz György, Gyöngyös polgármestere is támogatta, aki a polgármesteri keret terhére 100 ezer forinttal járult hozzá a csúcsteljesítmény sikeréhez.

Szilágyi Zoltán mátrai útját menet közben egy váratlan baleset állította meg. Az őt kísérő egyik kerékpárosát az út vége felé egy nagy sebességgel érkező autó elütötte, ezért kórházba kellett szállítani. Az eset miatt Szilágyi is az árokba ugrott, hogy mentse magát. A sérült azonnal gyors ellátásban részesült, hiszen a futót egy orvosból és mentőből álló csapat is kísérte.
A hétvégi már nem az első rekordkísérlete volt a jégembernek, aki korábban felállította a folyamatos fagypont alatti, pihenés és frissítő nélküli félmeztelen hegyi futás hazai rekordját. A Mátra sem volt ismeretlen terep számára, miután 2020-ban is félmeztelenül futotta le a Mátrafüred-Kékestető közötti, oda-vissza összesen 23 kilométeres távot, mínusz 10 fokban.

Címlapfotó: Fuszek Gábor

gyongyos.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .