A rendőrség információi szerint a 32 és 35 éves férfi elfogását megelőzően Hatvan, Lőrinci, Apc és Zagyvaszántó vonzáskörzetében árusította a bódító hatású anyagot.
Öt helyszínen tartottak házkutatást és két embert elfogtak egy drogkereskedők elleni összehangolt akció során Heves megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Mezeiné Kovács Nikoletta elmondta: az akcióban a Hatvani Rendőrkapitányság mellett a Heves és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek.



A házkutatások közben öt embert állítottak elő és Lőrinciben két férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek, miután otthonukban kábítószergyanús fehér port, zöld növényi származékot és ezek adagolásához szükséges eszközöket foglaltak le.
Utóbbiaknál a kábítószergyorsteszt pozitív értéket mutatott, időközben a bíróság elrendelte letartóztatásukat – tette hozzá a sajtóreferens.
- Előnyben a pszichopaták!
- Mi az a LED-csillagos égbolt?
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon