Valahol a Hegyek és Rónák között, a napot soha nem látó Kisfüzes dombjai aljában, élt egy bizonyos, magát mindenható Főispánnak képzelő kisuracska, akit a nép csak „Bohó Polgármester Úrnak” nevezett. A falu dolgaiban, melyek különben is őt terhelték, nagy kedvvel mutatott semmittevést, ha csak az asszonynép bosszantása, vagy a lovak nem kerültek szóba-
Történt egyszer, hogy a falu lakói, kiknek mindennapjai a kemény munkával s a becsületes kézfogással teltek, már hónapok óta vártak egy közmeghallgatásra. Itt szerették volna elmondani, mi nyomja a lelküket, legyen az a falut átszelő, járhatatlan földút, vagy épp a templom tornyából hiányzó harangnyelv, mely nélkül a déli harangszó sem konghatott.
Bohó Polgármester Úr azonban minden kérvényt, kérelmet és panaszt nagy komolyan, egyetlen mozdulattal söpört le mahagóni asztaláról, míg a selyemköpenyébe törölgette kacsóját. „Jó uraim, minden a legnagyobb rendben vagyon, mi dolgom volna hát egy ilyen gyűlésen?” – mondotta gőgösen, és visszatért a lovaihoz.
Ám végül, a nép zúgolódásától tartván, és attól, hogy talán a Püspök Úr fülébe is eljut a híre annak, hogy Kisfüzesen megint kihullott a közigazgatás kereke, végül kitűzte a közmeghallgatást. De nem ám akárhogy! Tudta jól, hogy reggelente a paraszt a kaszával, kapával és más efféle eszközökkel jár a mezőre, s hogy az iparosok már hajnalhasadta óta dolgoznak a műhelyekben. Ezért hát a gyűlést épp reggel nyolc óra harminc percre rendelte el, mikor a nép se nem szabad, se nem szólhat.
Másnap reggel, amikor a falu harangja is épp csak megkondult, Bohó Polgármester Úr saját maga jelent meg a díszteremben – mely mellesleg az ő istállójának egy felújított szobája volt –, és várta, hogy a falu apraja-nagyja előtte hajlongjon. Ám csak a templomszolga és a bíró jelent meg, köszönés helyett ásítva.
„Hol vannak hát a falusiak? Miért nem tisztelnek meg engem jelenlétükkel?” – förmedt fel a polgármester, de a templomszolga csak vállat vont: „Bocsássék meg, uram, de azok dolgoznak. Maga is ezt tenné, ha nem volnának annyira elnézőek magával.”
A nép később azt beszélte, hogy Bohó Polgármester Úr ettől a választól annyira megijedt, hogy egy hétig fel sem kelt nyoszolyájáról. De azt is rebesgetik, hogy azóta már kétszer is elnapolta a közmeghallgatást – ezúttal éjféltájra, hiszen akkor senki nem zavarhatja.